A másik MAVEN MELD versenyre készített ékszerem:

A többi képért menj

(#AA1080, kategória: 13)

A karkötőhöz többféle fülbevalói is készítettem már, ITT megnézheted őket.

. . . . .

Szombaton nagyon jól sikerült a gyöngyözés, hiszen kivétel nélkül mindenki megfűzte, amit szeretett volna. 3 fülbevaló készült a Chainberry 1. bogyójának mintája alapján, és 2 kör-gyűrű. Lányok, ügyesek voltatok megint! ;-)

Kezdők számára is ajánlom ezt a mintámat, mert ezek a bogyók nem bonyolultak, és hamar elkészítheted saját ékszeredet.

Most pedig lássuk a Chainberry bogyóinak fűzését, illetve először, hogy melyik bogyót minek neveztem el:

Az anyagszükséglet az összes féle bogyóra vonatkozik. Ha Te egyiket-másikat külön ékszernek fűzöd meg (mi szombaton az 1. bogyóból fülbevalókat készítettünk), ahhoz természetesen nem kell minden típusú gyöngy, a későbbiekben külön-külön részletezem majd.

Damilból maximum 0,16 mm-eset használj, mert ha még szerelőpálcát is szeretnél a csiszi közepébe, a vastagabb damil miatt nem fog átmenni... és egy-egy bogyóhoz nem kell hosszú szál, kb. egy kisebb karnyújtásnyi bőven elég. A cérna sajnos itt nem jöhet számításba, mert a swarovki szinte azonnal elvágja.

 

1. bogyó: (talán ez a legbonyolultabb, ha gondolod kezdd a többivel)

Anyagszükséglet 1 db bogyóhoz: 1 db 6 mm-es csiszolt, 15/0-ás, 18 db swarovski

A bogyó közepe a 6 mm-es csiszolt gyöngy (ami a végén nem fog látszani, úgyhogy szinte mindegy a színe). Ezt vesszük körül az 1/1. ábra alapján 15/0-ás és 4 mm-es swarovskikkal, olyan sorrendben, ahogyan itt látod:

Ezt csináld meg 6x.

Tipp: a 6. után ne ölts a középső gyöngyön keresztül, hanem csomózd meg a száladat a kilógó végével, hogy jó szoros legyen. Fontos!

Tipp: csomónak használd a következőt: dupla hurkú csomó 2x egymáson.

Már majdnem teljesen elbújtattuk a középső gyöngyöt, de még itt-ott kilátszik.

Az 1/2 ábra alapján kezdjük körbedekorálni az eddigieket. Két újjunk között tartva könnyedén végigmehetünk az ábra alapján, vagyis: az előbbi csomó után kiválasztom az egyik kristályos sort, és a damillal elfűzök a sor 2. 15/0-ás gyöngyéig, illetve azon keresztül. Fölveszek a tűre 2 db 15/0-ás, egy delica, és újból 2 db 15/0-ás gyöngyöt, és a következő kristályos sor 15/0-ás gyöngyébe öltök. Vigyázz, hogy közben egyik oldalról a másikra menj át.

Tipp: a meglévő 15/0-ás gyöngyökbe kívülről befelé ölts. Ez azért fontos, mert a következőkben könnyebb lesz ívet váltani, és így a középső gyöngyön sem kell még egyszer átölteni.

Tipp: az egy szem delicákat nyugodtan kicserélheted 2 db 15/0-ásra.

Végigül az utolsó 15/0-áson átöltve megkapjuk a teljes körbefutó és önmagába záródó hullámot.

Az 1/3. ábra szerint öltsünkmég tovább a kristályon és a következő 15/0-áson. Ha megfigyeled, akkor most meg - ezen az utóbbi 15/0-áson - belülről kifelé öltöttél. Míg teljesen körbe nem érsz figyelj rá, hogy mindig belülről kifelé ölts, és akkor nem kell szálat duplán elvezetni. Szóval a meglévő hullámokat a másik irányokból kiegészítjük úgy, hogy a delicákon (vagy a helyette fűzött 2 db 15/0-áson) kívül 2-2 15/0-ás gyöngyöt veszünk fel:

Utolsó lépésekként a végeken még egy kis igazítás szükséges - ha szükséges. Ha a Te bogyód szép formájú és elég feszes, akkor ezt a lépést akár el is hagyhatod, de az a tapasztalatom, hogy sokat számít, hogy a végei is jól össze vannak-e fogva. Tehát a középső gyöngy két végén lévő 6 db 15/0-ás gyöngyön ölts végig, figyelve az irányra, hogy minden gyöngyön azonos irányból ölts keresztül. A két vége között még egyszer át kell öltened a középső gyöngyön.

Már csak a csomózás és az eldolgozás maradt hátra, és ezzel készen is vagy egy bogyóval. Ha fülinek szeretnéd, akkor már csak szerelőpálcát kell a középső gyöngyön átvezetned, a végére egy kampót hajlítasz, és a fülialapra akasztod.

Tipp: ha mégsem megy át rajta a szerelőpálca, és nincs belőle nálad a vékonyabb fajta semmi gond, hiszen pikó-füllel is helyettesítheted: az egyik végén kijössz a damillal, fölfűzöl rá 7 db 15/0-ás gyöngyöt, majd visszaöltesz a középső gyöngyön. Figyelj, hogy a szálat a végén is dolgozd el, és csomózd.

 

2. bogyó:

Anyagszükséglet 1 db bogyóhoz: 4 db 11/0-ás, 15/0-ás, 8-10 db swarovski

A 2/1. ábra alapján a bogyód közepe a 4 db 11/0-ás gyöngy lesz. Ahogy itt rajzoltam ezt dekoráljuk körbe 1 db 15/0-ás, 2 db kristály, és 1 db 15,-ás gyönggyel. Ezt csináld meg 4x.

 

Tipp: ha 4x csinálod meg, akkor inkább kocka alakú lesz a bogyód, ha 5x, akkor teljesen egymás mellé érnek a kristályok, és inkább kör alakú lesz a bogyó. Szép így is és úgy is, egy ékszeren belül akár mindkét félén is használhatod.

A 2/2. ábra alpaján a két-két kristályok közé pikókat készítünk 3 db 15/-ás gyöngyből:

 

Ezzel a fajta bogyóval már készen is vagyunk. (Ezen a bogyón keresztül nem tudsz szerelőpálcát átdugni, hiszen 11/0-ásokat használtunk a közepéhez.)

 

3.a bogyó:

Anyagszükséglet 1 db bogyóhoz: 1 db 6 mm-es csiszolt, 4 db 4 mm-es csiszolt, 11/0-ás, 15/0-ás

Az ábra alapján a középső gyöngy köré az ábrán lévő kétféle dekorálást felváltva fűzd meg 4x-4x. Az egyik: 1 db 15/0-ás, 1 db 11/0-ás, 4 db 15/0-ás, 1 db 11/0-ás, 1 db 15/0-ás; a másik: 4 db 15/0-ás, 1 db 4 mm-es csiszolt, 4 db 15/0-ás.

Végigérve csomózz, és a szálak eldolgozása után már kész is a bogyód.

Egy kis változtatással - az 1 db 6 mm-es közép helyett 2 db 4 mm-es csiszoltat használva - más méretű és alakú bogyót kapsz, ahogyan a 3.b ábrán láthatod:

Ezeket variálva készítettem el a Chainberry-karkötőmet. Csinálhatsz belőlük nyakláncot, medált és akár fülbevalókat is. Kiváló helyei lehetnek maradék gyöngyöknek/kristályoknak, fűzheted egy színből vagy akár tarkára is, ahogy Neked tetszik.

Remélem hasznosnak találod a bejegyzésem, és Te is elkészíted a saját Chainberry-det.

Jó szórakozást hozzá!